Az MCG nem egy teljesen új név a piacon, már több éve folyamatosan ad ki Volkswagen, Tatra, Volga és sok más civil személyautó modelleket és jó pár nyerges vontató modellt is 1:18-as méretarányban. A gyűjtők többsége már ismeri az MCG-t és annak termékeit. 

Ennek ellenére több gyűjtő és szurkoló előítéleteket fogalmazott meg a megjelenésre váró Forma 1-es modelljeik iránt, mivel ezen modellek esetében a részletesség kulcs fontosságú tulajdonság. Végül, amikor az első Lotus 79 modell napvilágot látott, az aggodalmakat felváltotta a lelkesedés amit a részletes kidolgozás és a barátságos ár alapozott meg. Nagyon jó kidolgozottságú fém modell, pilótafigurával, sőt  gyári JPS reklámmal. Ezen kívül talapzaton, megnevezéssel és piros-fehér nyomtatott szegélyekkel. Egy ilyen modell 59 €-ért nagyon előnyös vásárlás az olyan bevált gyártókhoz képest, mint a Minichamps, Spark, BBurago vagy a Solido. 

Az F1-es modellek világában gyakran bevett szokás, hogy ha egy gyártó úgy dönt, hogy kiad egy adott modellt, akkor azt az adott szezonból a csapat mindkét pilótájával kiadja, gyarkolatilag egyforma kivitelezésben. Feltételezzük, hogy ennek hátterében gyártási okok állnak, hiszen ugyanabba a karosszériába más figurát helyeznek el, és megváltoztatják a rajtszámot és a pilóta nevét az autón. Az MCG azonban ebben is meglepett minket, mert a Lotus 79-et Andretti-vel a Belga Nagydíj változatában, Ronnie Petersont pedig az Osztrák Nagydíj változatában adta ki. Könnyen észrevehető, hogy ez a 2 autó több részletben eltér egymástól, ráadásul Ronnie autóját esőgumikkal adták ki. 

Lotus 79 R. Peterson 1978, MCG

Nem volt ez másként a Tyrrell 006 modell esetében sem Jackie Stewarttal és Francois Cevert-rel. Ehhez a két modellhez képest viszont kisebbek a különbségek, de ennek oka az is lehet, hogy igazából kevesebb volt az eltérés a két nagydíj között, nemúgy mint a Lotus 79 esetében.

Tyrrell 006 Stewart 1973, MCG

Tyrrell 006 F. Cevert 1973, MCG

Az MCG Forma 1 sorozatának legújabb modellje a McLaren TAG Porsche MP4/2B, Alain Prosttal és Niki Laudaval. Lauda esetében a Holland Nagydíj modelljéről van szó, ahol Lauda megszerezte pályafutása utolsó győzelmét. Prost McLarenje egyedülálló abból a szempontból, hogy ezzel szerezte meg első világbajnoki címét. A McLaren esetében már nem gyári Marlboro feliratokkal kaptuk a modellt, de mindegyik csomagolásban megtalálható egy teljes Marlboro matrica szett, amellyel minden rajongó saját ízlése szerint kiegészítheti a modellt.

McLaren MP4/2B Niki Lauda 1985, MCG

McLaren MP4/2B, A. Prost 1985, MCG

Az elkövetkezendő hónapokban a következő megjelenésekre számíthatunk:

  • Brabham BT20 J. Brabham, Mexikó 1966
  • Brabham BT20 D. Hulme, Brit Nagydíj 1966
  • Ferrari 312 T2B, N. Lauda 1977
  • Ferrari 312 T2B, C. Reutemann 1977
  • Lotus 72D, E. Fittipaldi 1972 Spanyol Nagydíj
  • Lotus 72D, D. Walker 1972 Spanyol Nagydíj
  • McLaren M23, J. Hunt 1976, Francia Nagydíj
  • McLaren M23, J. Mass 1976, Német Nagydíj

Valamennyi modell elérhető lesz webshopunkban rögtön a megjelenést követően, ezért javasoljuk, figyelje folyamatosan a Tibormodel.com oldalt.