Makettezés vs. kész modellautók
Makettezés vs. kész modellautók
Mi a különbség az összeszerelhető és a kész modellautók között? A kész modellautókkal tulajdonképpen semmi dolgunk nincs, hiszen kész állapotban kapjuk kézhez és csak egy helyet kell találnunk nekik, ahol aztán bármikor megcsodálhatjuk őket. A gyárban, ahol készülnek már összeszerelték, lefestették és felmatricázták ezeket az autókat. Tulajdonképpen konyhakészen kapjuk őket. Vagyis majdnem.
A Forma-1-es és más versenyautó modelleknél előfordulhat, hogy a gyártó bizonyos tiltott reklámokat, mint pl.: a dohánycégek logóit, nem rakhatja fel az autóra. Ilyenkor két eset fordulhat elő. Az egyik, hogy a gyártó egy olyan futamot választ, ahol a kocsik az akkori tiltások miatt (főleg brit, francia, német nagydíj) amúgy is dohányreklámmentesen futottak. Vagy a másik lehetőség, hogy a tiltott reklámokat nem helyezik el az autón – de szabadon hagyják azokat a felületeket – és a matricákat külön mellékelik hozzá. Aztán az már a vevőre van bízva, hogy ezeket később felhelyezi-e vagy sem. Ám, nem mindenki szeret ezzel bíbelődni, emiatt sok autó „befejezetlen” marad. Viszont az ilyen vásárlók számára jó hír lehet, hogy a Tibormodelnél már van olyan szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy ezeket a modelleket felmatricázva kapják kézhez.
A makettezés lényege
Ezzel szemben a makett modellautókat nekünk kell megépíteni a nulláról kezdve. Elemek sokaságát kapjuk meg egy dobozban, amit meglátva sokszor el sem tudjuk képzelni, hogy lesz ebből egy kész modellautó. Természetesen itt is léteznek különböző nehézségi fokok. Vannak olyan makett szettek, amelyeknél csak össze kell illeszteni az elemeket. Nem igényelnek ragasztást, festést, se matricázást. Ám az igazi makettezés arról szól, hogy mindent magunk csinálunk. A keretlapról levágjuk az elemeket, és ha szükséges, lesorjázzuk a széleket. Utána a mellékelt leírás alapján pontról-pontra haladva összeillesztjük és ragasszuk az elemeket, majd ha ez kész, akkor jöhet a festés és végül a matricázás. A makettezés egy általában hosszadalmas, időigényes folyamat, amihez különböző segédeszközre is szükségünk van az összeállítás során. Ám, a kész mű elégedettséggel töltheti el az alkotót, hiszen az nem egy kézhez kapott modellautó, hanem saját kezének a munkája. Mintha csak a Ferrari gyárban lenne, ahol a mai napig kézzel rakják össze az autókat. Ez is olyan csak itt kicsiben.
A tehetség elengedhetetlen?
A makettezés ma is nagy népszerűségnek örvend és az interneten számos kisebb-nagyobb közösséget lehet találni, akik hódolnak ennek a hobbinak, de miért van az, hogy a kész modellautókból sokkal nagyobb a választék? Ez egy összetett kérdés, amiről tanulmányokat lehetne írni, de mi megpróbálunk most röviden válaszolni.
Az egyik ok, ennek a hobbinak az összetettsége. Ahogy például a matematikához sincs sokaknak érzéke, úgy a makettezéshez is kellenek bizonyos készségek, ha valaki igazán jó akar lenni benne. Ha valaki makettezéssel szeretne foglalkozni, jó, ha rendelkezik néhány alapvető tulajdonsággal. Többek között elengedhetetlen a jó kézügyesség, de emellett a türelem, precizitás, kreativitás és a tanulási hajlandóság is ugyanilyen fontos. Sok embernél a kézügyesség és a türelem szokott lenni a legnagyobb kerékkötője az egésznek, amiért bele sem vágnak, de ezzel nincsen semmi probléma, hiszen nem vagyunk egyformák.
Időigényes egy makettet összerakni?
A személyes preferenciákon kívül pedig vannak olyan kívülálló dolgok, mint az idő, ami feltétlenül szükséges ehhez a hobbihoz. Rohanó világukban egyre több mindennek kell megfelelnünk. A család, barátok, munka és egyéb kötelességek mellett egyre kevesebben tudnak elegendő időt szakítani a szenvedélyükre. Az idő hiányának pedig az első dolog, ami áldozatául szokott esni, az a hobbi. Sokaknak egyszerűen nincs elég idejük, hogy egy ilyen időigényes elfoglaltságnak hódoljanak.
Mint minden hobbinál, úgy ennél is igaz, hogy három fő dolog kell hozzá: pénz, pénz és pénz. Nincs ez másképp a makettezésnél sem. Ráadásul itt azt is bele kell kalkulálni, hogy az általában amúgy sem olcsó makett szetten kívül, több segédeszközre is költenünk kell. Persze a legtöbbre elég csak egyszer beruházni, de akkor is költségekkel jár. Ezen túlmenően a modellautók szerelmesei számára a jármű részleteinek a kidolgozottsága gyakran kritikus szempont lehet. Emiatt felmerül a kérdés, hogy egy makett képes-e elérni azt a minőséget, amelyet egy sorozatgyártású, profi tervezéssel és fejlett technikával készült, kész modellautó képvisel. A makett szetteket nehéz tökéletesen összerakni és az olcsóbb változatok gyakran nem annyira aprólékosak, mint a minőségi gyártók kész modelljei, melyek az eredeti jármű legfinomabb részleteit is hűen visszaadják. Ezért is döntenek sokan a kész modellek mellett.
Széles a kínálat?
Végül, de nem utolsósorban jöjjön az a tény, hogy a kereslet határozza meg a kínálatot, ami azt jelenti, hogy ha kevesebben hódolnak ennek a hobbinak, akkor nincs szükség annyi makett készletre. A gyártók nem szeretnek olyan termékeket piacra dobni, amiket később nem vesznek meg. Ha a kész modellautókra van igény, akkor nem csoda, hogy a makettekből kisebb a kínálat. Tehát mindezek összessége közrejátszik abban, hogy a makettek visszább szorultak a kész modellautókhoz képest az elmúlt időszakban. Míg a makettezésbe pénzt, időt, tudást és energiát kell belefektetni, ami a mai rohanó világban már nem mindenkinek áll rendelkezésére, addig a kész modellautók úgymond kényelmes és látványos megoldást jelentenek.
Nekünk nem célunk, hogy egyikről vagy másikról le- vagy rábeszéljük a kedves olvasót, mert mindkét gyűjtésnek megvannak a maga szépségei. Na meg természetesen, aki makettezik az még nem zárja ki azt, hogy kész modellautókat is gyűjtsön. Inkább csak szerettünk volna egy kis magyarázattal szolgálni, hogy mit érdemes tudni róluk és mi az oka, hogy manapság inkább a kész modellek vannak a reflektorfényben. Bár egyelőre a Tibormodel.com-on nem kaphatóak makett készletek, de kész modellautóból széles választék áll rendelkezésre.
Bepillantás a makettezésbe videó formájában:
Neves makett gyártó cégek: